2014. november 28., péntek

Regényrészletek (frissülő lista)

Oszd meg, ha mered!
Úgy gondoltam, jó ötlet lenne összeszedni azon részleteket, amelyeket a Facebook oldalam tagjainak mutattam meg hétről-hétre. Ez minden, ami eddig napvilágot látott, és minden későbbi aprócska részlet is megtalálható lesz ebben a posztban. A legfrissebb van legfelül ;)

**

"Döntünk erről, döntünk arról, sok mindenről az életünk során, és csak reménykedhetünk, hogy az igazán fontos dolgokról helyesen határozunk. Hogy nem nyúl majd vissza egy kéz, nem talál vissza egy szó, nem néz hátra egy elfeledett ismerős, hogy váratlanul összetörjön."

"Sem a karja, sem a lába nem ért hozzá az enyémhez. Még az illatát sem éreztem, és a szuszogását is alig hallottam. Mégis minden egyes porcikámmal észleltem a jelenlétét, ugyanis ahol azelőtt kételyek fortyogtak, most nyugalom ömlött szét.
Egyetlen érintése nélkül közelebb éreztem őt magamhoz, mint mást egy felszínes öleléssel."

"– Ha elkalandozik a figyelmem, akkor fejben nála kötök ki... Minden egyes gondolatom hozzá kötődik.
– Félelmetes ez az erő.
– Szerintem a szeretetben mindig is volt valami félelmetes."

"Nem voltam se meglepett, se szomorú, se dühös. Inkább csak olyan beletörődő, kicsit üres. Egyedül néhány szava és mosolya kongott még bennem, de ahogy telt az idő, ezek is elhalkultak.
Nem minden vonzalomból lesz szerelem, és nem minden történetet érdemes elmesélni. Van, ami csak úgy véget ér, mint egy dal, egy nap, vagy az esőzuhogás."

"– Miért nem tudok tőled szabadulni? – tette fel a kérdést váratlanul. Csak a szemét láttam csillogni a sötétben. Csak a szemét, semmi mást.
– Mert nem akarsz – suttogtam. – Ahogyan én sem akarok."

"Sajnálom, de a bizalom nem rohadt egy dísznövény, amit csak ki kell tenni az ablakba, meg locsolni időnként egy pohár vízzel, hogy növekedjen!"

"Akkor láttam meg először a szemében a vereséget. Hogy tudta, vesztett. Elvesztett engem. Állt szótlanul, és úgy nézett rám, ahogyan sosem akartam látni: legyőzötten. Miközben őrülten szerettük egymást."

"Mások azt mondják, nem tudok örülni a boldogságodnak. Mivelhogy én nem vagyok a részese. De ez nem igaz. Én örülök neked, és örülök „neki” is, aki én nem voltam sosem, és nem is leszek. Én csak én vagyok. Talán már el is felejtetted...
Boldognak látszol. Bár kívülről én is.
Már nem várok rád. Megtanultam nem várni rád. Én már csak magamra várok.
Hogy elmúljon...
Hogy elmúlj."

"Nem volt titkom, nem akartam megfelelni, felejteni, több lenni. Ugrottam, hajoltam, felkeltem – ahogy a zene diktálta bennem lágyan. Ez volt a pillanat. Amikor végre megnyugszol, amikor felszáradnak a könnyek, amikor biztonságra lelsz, amikor meglátod a másik feled, és fellobban az a láng a szemedben, amikor sikerül, amikor tudod, hogy sikerülni fog, amikor ölelsz, amikor jó, amikor nem hagyod, amikor felszeged a fejed... Amikor te igazán te lehetsz, és senki nem ítél el érte."


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése