2016. február 21., vasárnap

Amikor én még...

Oszd meg, ha mered!
Sziasztok!
Sokat gondolkoztam azon, megírjam-e ezt a bejegyzést. Hosszú heteken keresztül. És végül arra jutottam, hogy természetesen, mondanivalóm van, annak pedig itt kell állnia.

Az elmúlt hetekben egy új kisregényen dolgoztam, amelynek ha a témája nem is, de az alapja rengeteg visszás érzést vált ki a mai bloggervilágból. Egy fandomról beszélek, amelyet legtöbbször a „nyálas” és „igénytelen” jelzőkkel párosítanak, és nem kevésszer élből elítélik. De az hagyján, hogy elítélik... Kígyót-békát kiabálnak a blogokra és az írókra is, akiknek az írásuk még ezen felül is eljut az olvasókhoz...

Talán rájöttetek már, miről beszélek, úgyhogy itt az ideje befejeznem a címet: amikor én még nem 1D-blogger voltam...

Huh! Kimondtuk! Nem is volt olyan vészes, ugye?
Akkor most mesélek egy kicsit. Amikor feltűnt a One Direction a színen, nem változtam sikoltozó rajongóvá, viszont meghallgattam a zenéjüket. Teszem ezt a mai napig; néha tetszik, néha nem. Bevallom, a pletykákat és a bulvársajtót elárasztó „híreket” nem követtem róluk, de mindig képben voltam egy-egy új dallal. Aztán pár héttel ezelőtt megkérdeztem az egyik legjobb blogger barátnőmet, ismer-e jó 1D-s blogokat? Tudjátok, mit mondott? Idézem: kettőt. Hát, egy kicsit ledöbbentem. Kettő?! Ez komoly, amikor szinte mindenfelől valamelyik srác mosolyog vissza rám a fejlécekről?
És igen. Éppen azért, mert ennyire népszerűek a bloggerek között (még ma is), hígulnak az írások. Van néhány jó, közepes, rossz is. Nekem nem ártanak, sőt mindenki, aki ír, azt támogatom, írjon tiszta szívből és élvezettel! A többi nem számít.

Úgyhogy akkor elhatároztam, írok egy olyan sztorit, amilyet én szívesen elolvasnék - és igen, a One Directionnel. Mindannyiunknak megvannak a magunk kis kedvencei, nem?
Hosszas merengés után fogtam magam, és nekiültem. Elkezdtem írni, és azt vettem észre magamon, hogy a sztori visz előre, a karaktereket csípem, és az egész valahogy... a szívemhez nőtt. Mindeközben pedig ott motoszkált bennem egy kellemetlen gondolat: le kellett gyűrnöm, hogy a saját történetek után újra egy fanfichez nyúljak. Ami ráadásul 1D-s! Igyekszem nem ítélkezni, de ott volt bennem ez a rohadt nagy DE. Értitek? Mi lesz, ha élből elítélnek, én is megkapom majd azt a sok sárdobálást, satöbbi satöbbi. Megéri egy történet miatt bejátszani ezt? És közben írtam tovább.

Végül egy nap rádöbbentem, hogy ez az egész körítés mind nem érdekel. Ezek után valaki negatív véleménnyel lesz rólam csak egy írásom miatt? Hát legyen. Élvezettel - és igen - szeretettel írtam meg ezt a történetet; magamnak. Sokszor éjjelig pötyögtem, de nem sokat érdekelt.

Ha nem vállalom fel azt, amit élvezettel csinálok, mert az jár a fejemben, mit gondolnak majd mások, akkor milyen művész vagyok? Hogy írjak őszintén, szívből, ha közben meg kell válogatnom még azt is, miről írhatok és miről nem?

Úgyhogy akár bezárja valaki a blogomat, és soha többé nem jön vissza, akár nem, végre leírtam ezt, és ami a legfontosabb: nem sajnálom. Mert ez vagyok én. Mert ez is én vagyok.

Van véleményed a témában? Jártál már hasonlóan? Oszd meg velem!

9 megjegyzés :

  1. Szia!
    Azt hiszem egy vagyok azon kevesek (legalábbis szerintem kevesek) közül, akik végig járták a blogger-"divatokat" a twilightól kezdve sok mindenen át egészen az öt srácig. Minimum négy történetet írtam velük kapcsolatban, ebből kettőre különösen büszke vagyok. (Persze ez évekkel ezelőtt volt, nem tudom, azóta mennyit nőtt a 1D-ellenes küzdelem.) Máig fenn vannak bloggeren és máig boldogan és büszkén vállalom fel őket, mert rengeteg örömet okoztak. Ez volt az a két történet, amit gond nélkül, akadás nélkül írtam (persze, azóta biztosan találnék benne rengeteg hibát), és ez az a két történet, amire rengeteg pozitív visszajelzést és szeretetet kaptam.
    Azt hiszem, sosem szabadna azon rágódnunk, hogy valamit megírjunk-e vagy posztoljunk-e vagy sem (akadnak ugyan kivételek, de azok tényleg szélsőséges témák). Ha ez örömet okoz az írónak, akkor hajrá (még akkor is, ha csak egy mappában marad), ha pedig akad legalább egy maréknyi olvasó, aki örül annak, amit írsz, az már azt hiszem elég ok az alkotásra.:)
    Xoxo.Bri.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, hogy írtál. Sok igazság van abban, amit mondasz. Én is megtapasztaltam a saját bőrömön, hogy ami örömet okoz, azt csinálni kell, és ez a lényeg. A többi jön magától, akár tetszik valakinek, akár nem. :)

      Szívesen belenéznéz a blogjaidba is! ;)

      N.

      Törlés
    2. Ahogy előzőleg is írtam; biztosan sok hiba van bennük, hisz évek teltek el azóta, hogy útjukra engedtem őket, de ha esetleg megnézed valamelyiket, remélem elnyeri a tetszésedet. :)

      www.bri-lastmoments.blogspot.hu
      www.bri-iwantfly.blogspot.hu

      Xoxo.Bri.

      Törlés
  2. Szia!

    Nekem máig az egyik kedvenc történetem a 1D-s sztorim, pedig négy év távlatából tényleg tele van hibával. De imádtam írni, rengeteget mosolyogtam közben, szerettem a hangulatát, és az is hozzátartozik a történethez, hogy nagyon sokáig nemhogy maroknyi olvasóm nem volt, hanem konkrétan egyetlen ember várta csupán. Aztán persze jöttek mások is, még dicsérték is, de az számított igazán, hogy én szerettem.
    Én nagyon várom a sztorid, remélem, velünk is megosztod! :)
    Puszillak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm, hogy írtál!
      Ez a lényeg. Hogy szeretted. Erre döbbentem rá én is, de kellett hozzá idő. Nem bánom, hogy felmerültek bennem ezek az érzések, sőt örülök is neki - nem csak a sztori jelentett kihívást, hanem ezt megélni is. :)

      És igen, meg fogom osztani, nem is olyan sokára...

      Puszi :))

      Törlés
  3. Szia!
    Szerintem lecsengett mar azaz ido, amikor nagyon fujtak a 1d-s blogokra.
    Sokan kedvelik az irasodat, igy szerintem nem fognak elpartolni toled, sot! Meg lehet hogy kedvet kapnak hozza, hogy elolvassak, elvegre is nem most kezdted a blogolast, csekely hiba, vagy klise jelenne meg benne, mint akik meg nagyon az elejen jarnak az iras teren.
    Az a legjobb sztori, amit elvezettel ir maga az iro, mert garantalt, hogy az olvaso is hasonloan fog erezni az olvasasa alatt :)
    Szoval hajra!
    Sok sikert hozza ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Örülök, hogy írtál ^^
      Valóban, lehet, hogy a legnagyobb láz már lecsengett - mindkét oldalról -, de maradtak bennem tüskék, ezeket pedig ki kellett szedni, és örülök, hogy végre eljutottam idáig. :)

      Nem az volt igazán a lényeg, hogy elpártolnak-e vagy sem, csak meg kellett "emésztenem" ezt magamban.

      Köszi a véleményt, puszi :))

      Törlés
  4. Szia!

    Teljes mértékben igazad van és egyetértek a nézőpontoddal, miszerint ha van kedvünk hozzá csináljuk bátran.
    Nem vagyok szent se profi író, mert évekkel ezelőtt én is írtam olyan történeteket, hogy az valami katasztrófa volt, persze ezt akkor nem igazán vettem észre, de nem is érdekelt, mert tetszett és szerettem írni.
    A kis gyökerek órán figyeltek, de én már akkor is az aktuális fejezet megírásán gondolkoztam. Még a tanár is megemlítette, hogy valami külön világban létezek az órákon, viszont valljuk be, hogy nem is állt messze ettől a ténytől, de mindegy is. :D
    Sőt a legtöbb irományom 1D-s volt.
    Persze azóta bőven változott az ízlésem (ha ezt lehet annak nevezni), és ma már inkább csak SLASH-t írok. Az elején még paráztam, hogy elítélnek meg lehordanak mindenféle antiszocinak, de aztán levetkőztem ebből és nem érdekelt az emberek negatív hozzáállása, amit ezt műfajt illette.
    Mónika Showsan: "Szeretem, oszt kész!"
    Még annyit, hogy imádom a kékszeműeket és tülkön ülve várom a következő történetedet. :)
    Na mindegy nem zargatlak tovább.
    Köszi, hogy megírtad ezt a cikket. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Teljesen igazad van, ha szeretünk valamit, akkor azért megéri küzdeni, még akkor is, ha nehéz, vagy akadályokba ütközünk. Jó dolog, hogy ezt te már megtanultad! :)

      Sajnos értem, hogy miért gondoltad azt, a slash miatt bárki is "ferde szemmel" nézhet rád, gyakran még ma is durva előítéletekbe ütközöm. Remélem, hogy ezt egyszer sikerül már legyűrnünk.

      Az 1D az 1D lesz, felismerhetően, de nem kicsit nillásan. ;) A Kékszeműek friss része pedig most debütált - de sajnos már csak pár rész maradt hátra. Örülök, hogy így szereted, és köszönöm! A véleményedet is!

      Nilla

      Törlés