Kedves olvasó, kérlek, ne lopd el az ötleteimet

2017. november 24., péntek
Sziasztok!

Míg a hosszabb cikkek tervezése és kivitelezése folyik a háttérben, addig gondoltam, hozok nektek néhány rövidebb olvasmányt is. Ebben nem feltétlenül az írástechnikáról lesz szó, hanem inkább az íráshoz hozzátartozó, megkerülhetetlen jelenségekről. Lássuk!

Itt, a poszt első felében igyekszem „olvasóbőrben” maradni, mert a probléma, amiről szó lesz, engem első sorban olvasóként érint érzékenyen. Kezdjük egy picit messzebbről. Van az útvesztő, amit marketingnek hívnak, és hozzám hasonlóan a legtöbb blogger, írópalánta nem ért hozzá. Ez teljesen normális, elvégre mi írunk, de elsősorban nem reklámot. Első blikkre nem áll rá az agyunk, hogyan lehet eladni, arra főleg nem, hogyan lehet okosan eladni. Ezért kering pár „jó tanács” az írós körökben, amire néhányan esküsznek, ezért sokan követik. Egyet-kettőt ezek közül most szeretnék lerombolni, de legalábbis elmondani, miért nem kéne többeknek velük élnie.

Belefutottam – és sajnos nem először –, ezúttal egy regénybe, amelynek az írója az elején, rögtön az előszót azzal indítja, hogy megköszöni nekem, olvasónak, hogy a kezembe vettem a történetét, majd a következő sorban arra kér, ne lopjam el azt. Mármint...? Most miről beszélünk? Azt feltételezi rólam, az olvasójáról, hogy miután elolvastam a regényét, fogom magam, és megírom újra, más nevekkel? Vagy alapjáraton nem bízik bennem, akinek a regényt szánja? Én, olvasóként szavazzak bizalmat neki, adjak egy esélyt a sztorinak, ő viszont sutba vághatja ezt a kimondatlan egyezséget azzal, hogy a nulladik körben rám ver egy ilyen kijelentést? Itt valami nagyon félrement.

Míg az ember a blogoknál elnézi, bár nem jó szemmel, hogy jó-jó, ott is azt kérik, ne másoljuk őket, a könyv más. A kiadott könyv teljesen más. Más súlya van a szavaknak, más értéket képvisel, amit ott leírunk az olvasónak, élesebb képet fest rólunk, mint egy blogbejegyzés. Megéri elgondolkozni: biztos, hogy ezt akarjuk mutatni a világ felé? Engem személy szerint rosszul érint a bizalmatlanság, és ha még jó is a könyv, nem tudok elvonatkoztatni a ténytől, hogy alaptalanul, és azt kell mondanom, igen, valahol pofátlanul is előre kikötik, ne lopjak el belőle semmit.

Ha meglátsz egy csillogó-villogó kirakatot gyönyörű ékszerekkel, te pedig imádod az ékszereket, és eldöntöd, most veszel valamit, de ahogy belépsz, még az ajtóban toporogsz, máris megszólít a tulajdonos, hogy ő örül neked, de légyszi’ ne lopj el semmit, fogsz ott vásárolni?

Ez nem csalogatja az olvasókat. Sőt, taszítja őket. Éppúgy, mint a túltolt marketing is az elő- vagy utószóban: szia, köszi, hogy olvastál, kérlek, menj fel a Molyra vagy a Goodreadsre, és mondj róla véleményt, írj blogbejegyzést, vagy kövess a Facebookon! Add ajándékba bárkinek, aki tud olvasni, ideírom a linkeket, nehogy eltéveszd őket... Komolyan? Ha egy könyvesboltban lennénk, és az író ott állhatna a vásárló mellett, hogy zajlana a jelenet?
– Szia! Látom, jó könyvet választottál. Igen, ismerem. Haha, én írtam. Tényleg. Remélem, tetszeni fog, vidd haza! És vegyél egyet a legjobb barátodnak is, garantáltan imádni fogja. Dedikáljam? Hé, most hova rohansz? Még nem is meséltem, hogy van Facebook oldalam, ahová várom a képet és a Molyon kiidézheted a kedvenc részeidet! Várj meg!
Szimpatikus?

Nem kell mindent leírni, mert valaki azt tanácsolta. Persze, kinek akarok hazudni, jó érzés, ha érkeznek visszacsatolások, idézetek, fotók, kedves szavak vagy építő kritikák, ezek mindig örömmel töltik el az összes alkotót, viszont nem érdemes ennyire nyíltan hajhászni. Kontraproduktív. Sose feledjük, hogy sok, hozzám hasonló csendes olvasó van odakint, aki kíváncsi, és szívesen vadássza az újdonságokat, de gutaütést kap attól, ha valaki ráerőszakolja saját magát. Neked nem lesz jobb attól, ha rossz érzéseket hagysz bennünk. Lehet, hogy öttel több értékelés érkezik a Molyon, de megéri az a sok csendben ottmaradt tüske?

(Régebben írtam egy rövid összefoglalót a szerzői jogokról, ha érdekel, #ide kattintva elolvashatod.)

Beszéljünk kicsit az írásról is, és bár a cikknek ezen része nem kapcsolódik szorosan az előzőhöz, erről is szót akartam ejteni.
Szóval vannak többek között ezek a fogalmak, mint dráma, műfaj, zsáner, napló, naplóregény, stb. Az elejéről indítva, ami gondolom mindenkinek a könyökén jön ki (és mégsem, meglepődnétek), az irodalomnak három műneme van – líra, dráma, epika –, és ezeken belül vannak a kisebb csoportok, azaz a műfajok. Ezenkívül van két forma, a próza: amit mi, regény- és novellaírók írunk, valamint a költészet, ami nyilvánvaló.
Mi, ugyancsak a regényeknél és a novelláknál maradva epikát írunk: novellát, regényt, mítoszt vagy eposzt. Ezeket hívjuk műfajnak. Tehát a regény maga a műfaj, és nem az, hogy romantikus, misztikus, krimi, sci-fi, YA vagy steampunk, stb – az a zsáner. Ezek keverhetőek és keverednek is, de attól még a műfajuk nem változik.

A líra sem azt jelenti, hogy szépen megírt sztoriról van szó, az a lírai hangvétel. A líra műfajai a dal, a himnusz, a szonett, stb.

A dráma pedig végképp nem jelent egyet azzal, hogy szomorú dolgok történnek a szereplőkkel. A dráma színpadra írt mű. Műfaja lehet tragédia ( :( ), komédia ( :) ) és tragikomédia, ami mindkettőt magába foglalja.

Nos, most, hogy ezt egy picit tisztába tettük, kitérhetünk arra is, amiért fontosnak tartottam ezzel kezdeni. Létezik a napló, mint irodalmi műfaj, és a naplóregény, mint zsáner.
A naplóról ezt mondja a Wiki:
„Napló – naponként (vagy meghatározatlan időközökben) készített magánjellegű feljegyzések sorozata. Irodalmi jelentése szerint a prózai műfajok egyike, amelynek formáját az események időrendjét követő feljegyzések határozzák meg. Ha végső formába öntés után nem is egyezik meg feltétlenül az eredeti feljegyzésekkel, a napló az írónak a lejegyzett eseményekhez, gondolatokhoz, lelkiállapotokhoz való közvetlen (időhöz kötött) viszonyulását tükrözi, s ez döntő feltétele hitelességének.”

Tehát szórakoztató irodalomban, zsánerirodalomban nem írunk naplót. Naplóregényt írunk, ami napló- vagy blogbejegyzések formájában viszi végig az olvasót a történeten. Itt vannak kitalált karakterek, események, és minden, ami a szórakoztató irodalom írásához szükséges: írástechnika és dramaturgiai ív, többek között. A naplós formájától függetlenül érvényesek rá a zsánerirodalom szabályai, ahogy az összes többi zsánerre is.

Érdemes alaposan utánanézni, mit szeretnél írni, és annak mik a jellemzői, mert iszonyú komolytalan képet mutathat rólad, ha kevered a kifejezéseket. Főleg, ha egy nagy kiadót célzunk meg, az első körben kiderül, ha fogalmunk sincs az írásunkról.

Van téma, amiről szívesen olvasnátok? Írjátok meg! Már dolgozunk a következő anyagokon, de addig is, itt megtaláljátok a korábbi cikkeket: #klikk

3 megjegyzés:

  1. Névtelenül reagálnék néhány pontra a cikkből. Először is a marketingre. A legtöbb írópalánta azért nem tudja "jól" eladni a könyvét, mert máshogy tekint rá, mint egy marketing szakember. Túl szoros a kapcsolata a történettel, ezért nem látja kívülről igazán az előnyeit és hátrányait. Sokszor évek kellenek, hogy ez a szoros kapcsolat az író és műve között lazuljon. Persze mindig akadnak kivételek. Született érzékkel rendelkező szerzők, akik egy-egy jó húzással azonnal megtalálják a célközönségüket. Ez a ritkább. A gyakoribb azonban az elfogult szerző, és általában az ilyen rettentően elfogult szerzők azok is, akik az előszóban figyelmeztetik az olvasót, hogy ne lopják el az ő zseniális történetét. Hogy mi játszódik le ilyenkor az író fejében, azt könnyű elképzelni. Lehetséges, hogy valami nagyon rossz tapasztalattal birkózik meg éppen, de leggyakrabban igen prózai oka van a "ne lopj" megjegyzésnek. Nevezetesen az, hogy a szerző komolyan azt gondolja, az összes utána született mű már csak gyenge másolata az ő alkotásának. Ez a szerző még nem jött rá, hogy sajnos sablonosan ír, és a sablon minden sarkon, bokorban ott virít a világirodalomban. Az éretlenség és olvasatlanság is orvosolható, az előbbit az idő múlása maga is megoldja, az utóbbit kemény munkával le lehet gyűrni. Az írón áll, képes-e megküzdeni legnagyobb ellenségével, ami fejlődését gátolja: önnön önzőségével. Amúgy nem gondolom, hogy az önzés teljes mértékben rossz dolog. Az egészségesen fejlett egó segít a tehetség kibontakoztatásában. Az arrogancia azonban taszító jelenség, és a határtalansága inkább jellemhiba, mint az elhivatottság jellemzője.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek veled, ez valószínűleg mind a "kezdőségből" fakad, jól leírtad az okokat, de ez nem újdonság, mindannyian kezdtük valahol. Csakhogy ez még önmagában nem ad okot és legfőképp felmentést semmiféle ízléstelenség vagy arrogancia alól az olvasó felé.

      Törlés
  2. Mivel az írás maga is erősen ízlés-élmény-érdeklődési terület, így az arrogáns szerző kétszer jár rosszul. Egyszer, amikor az előszava elriasztja az olvasót attól a bizonyos kötettől, másodszor pedig akkor, amikor az olvasó megjegyzi a szerző nevét, és eldönti, hogy aki stílusában "ilyen bunkó" az a történeteiben is az. Szóval, bárki is kedvetlenített el, Nilla, valószínűleg már bűnhődik.

    VálaszTörlés