Tippek pályázni készülőknek

2018. november 19., hétfő Nincsenek megjegyzések
Sziasztok!

Hosszabb hallgatás után végre megtörjük a csendet, és előrukkolunk a következő cikkel. Ahogy a cím is ígéri, ezúttal a pályázatokról beszélgetünk. Mit és hogyan, mikor és egyáltalán nem érdemes tenni?
Tartsatok velünk ezúttal is, és tudjátok, ha bármi kérdésetek vagy témafelvetésetek lenne, írjátok meg nekünk!

Legyen szó akár novella- vagy regénypályázatról, a részvétel csak kívülről tűnik egyszerűnek. Az ugyanis, hogy szakmai zsűri elé tárjuk a sokáig dédelgetett munkánkat, általában nagy stresszt vált ki a pályázókból.
A blogok, kisebb írókörök novellapályázatai jó eséllyel nem adnak profi visszajelzést, de jó gyakorlótelep lehet az íróknak, hogy idegeneknek is megmutassák a munkájukat.
Most összeszedtünk nektek néhány tanácsot, amik talán megkönnyíthetik a folyamatot.

Bétáztass!

Senkinek sem ajánlom, hogy olyan művet küldjön el egy pályázatra, amit rajta kívül még senki sem látott. A nyers változatok általában semmilyen munkából sem a legjobbak, utólagos javítást, csiszolást és átírást igényelnek, méghozzá nem keveset. De ha az írónak senki sem mondja el, hol csúszott félre az írása, és miben kéne még fejlődnie? Akkor nagyon - de tényleg, iszonyúan - fájdalmas lesz egy negatív véleményt kapni valami olyasmire, amiről korábban azt hitte, korszakalkotó.
A bétázás során egyrészt felhívják a figyelmünket a hibákra (és kiemelik az erősségeket is), ezáltal simíthatóvá válnak a gubancok, de amíg nem tudunk róluk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy minden rendben. Másrészt egy pályázaton az ember kritikát kap, és ez természetes, hiszen ezért indul rajta - de erről majd egy későbbi pontban.

Nilla: arra gondoltam, most egy-egy blokkhoz kapcsolódva faggatlak kicsit. Kezdjük tehát a bétázással - neked milyen tapasztalataid vannak? Mennyire tartod fontosnak pályázás előtt?

Megjelenik karácsonyra 🎄

2018. november 10., szombat Nincsenek megjegyzések
Sziasztok!

Aki figyelte a Facebook oldalamat vagy a csoportot, már tudhatja, miről lesz szó ebben a posztban. Viszont úgy éreztem, hogy a hír külön bejegyzést érdemel, szóval íme: karácsonyra megjelenik egy novellám a Könyvmolyképző legújabb, Vörös pöttyös antalógiájában! 😍🎄

És iszonyú jó novellák lesznek benne, ízig-vérig ünnepi, hangulatos, mézeskalácshoz és égősorhoz tökéletesen passzoló kis csodák.

Már az Érints meg!-et is nagyon szerettem, és külön öröm, hogy a kedvenc novelláim írói ebben is benne lesznek. Izgatottan várom, mit szóltok majd hozzá, kinek melyik lesz a szíve csücske a húsz történetből.

Innen elő tudjátok rendelni --> #klikk, de gyönyörködhetünk ebben a meseszépen megrajzolt borítóban is 😍
Nem is várhatnám izgatottabban!

Oldalszám: 376
A kötetben megjelenő novellák szerzői: Benina, Eszes Rita, Fráter Zsuzsanna, Greff Magdi, Chiara, L. K. Patrícia, Misz Anna, Nagy Roxána, Novák Vica, Őszi Alíz, Rácz-Stefán Tibor, Róbert Katalin, Sárközi Erika, Sereg Gitta, Szabó Krisztina, Sztrinkó Réka, Tiszlavicz Mária, Tóth Eszter, Vasváry Csilla, Zugligeti Enna

A bennem élő szorongó

2018. szeptember 27., csütörtök 4 megjegyzés
Sziasztok!

Három lépésben jutottam el eddig a bejegyzésig. Az első lépés Réka (Így neveld a regényedet) blogbejegyzése a "tökéletes íróról." A második Vica őszinte posztja, mennyit küzd a kéziratával. A harmadik lépés pedig Pusztai Andi cikksorozata a publikálásig vezető rögös útról.

Hiszek a szavak erejében. Ezért írok. Hiszek az őszinteségben. Hiszek a fejlődésben. Hiszek az alázatban és az újrakezdés lehetőségében. Hiszem, hogyha sokan beszélünk az írás nehézségeiről, a tipródásról, a szorongásról, a döccenőkről, az álmatlan éjszakákról, a regény összezuhanásáról, és ennek fájdalmáról, akkor rájövünk, hogy nem vagyunk ezzel egyedül, és segíthetjük egymást.

Én rettegek attól, hogy nem vagyok elég jó. Nem attól, hogy javíthatatlan hibáim lennének - amíg van fogalmam arról, mit kell javítani, javítok. A javítástól, az újraírástól- vagy gondolástól nem félek. Attól tartok, hogy nem vagyok elég hozzá. És emiatt néha görcsölve ülök a gép előtt, és úgy izzadom ki magamból a sorokat. Máskor könnyebb, de akkor is ott motoszkál a fejemben, hogy mi van ha.

Azt régen megtanultam, hogy a nyers szöveg nem szent. Komplett kéziratokat vágtam ki, miután ráeszméltem a hibáikra. Mondjuk nem bánom, mert mindegyik sikertelen próbálkozás közelebb vitt a megoldáshoz. Szeretek dolgozni és bíbelődni a szöveggel, variálni azt, de nem akarok leragadni egy szinten, és nem tudni/merni továbblépni.

Amikor még "csak" blogregényeket írtam, és nem tanultam írástechnikát, kevésbé éreztem ezeket a gondokat. Csak leültem és írtam, ami jólesett. Ennek ez volt a hátránya és az előnye is, tudjátok, a "boldog tudatlanság."
Aztán jött A görcs. Évekig nem írtam. És még most is azt tanulom, hogyan csillapítsam le - ha már eltűnni nem fog -, és engedjen írni. Enged, de cserébe ott motoszkál a tudat, hogy milyennek kéne lennie a szövegeimnek, és milyen nem lesz talán soha.

Munka, harc és könnyek rejtőznek a sikerek mögött. Az elfogadott regények, a megjelenések, a bemutatók, de még a végigírt kéziratok mögött is. Görcsök és megfelelni akarás.

Én is küzdök, ahogy mindenki.
Szorongok, ahogy sokan.
Beszéljünk róla!
Nektek mi jelentette a legnagyobb kihívást, nehézséget?

Hogyan told el az első fejezetedet

2018. augusztus 25., szombat Nincsenek megjegyzések
Helló!

Úgy éreztem, ideje sort keríteni erre a posztra, annak apropóján, hogy a háttérben nálam kemény munka folyik. Úgy döntöttem, hogy komplett újraírom a regényemet, harmadszorra, az első betűtől.  Ebben olimpiai bajnok vagyok, ráadásul egy kicsit mazochista is, mert valamelyik eldugott, sötét részem szereti, ha kínozzák, és újra- meg újraíratnak vele valamit harmadszorra, khm. Másrészről úgy éreztem, hogy könnyebb tiszta lappal kezdeni, miután telepakoltam a regényemet végzetes hibákkal, amelyeket már nem korábban, mint az első sorokban (!) megejtettem.

Hogy értsétek, miről beszélek konkrétan, az ominózus regény elejébe #ide kattintva beleolvashattok, és ha csemegéztek picit a kommentekből is, akkor láthatjátok, nagyjából mi lehetett a részlettel a gond. Elöljáróban annyit, hogy ami az elején, egy részletben kicsiben megjelenik, általában végigkíséri az egész történetet, szóval nagyon korán, már az első szavaknál tudatosan kell építkezni.

Az első fejezet, kijelenthetjük, nehéz terep. Nagyon nehéz. Hiába volt meg bennem most a kép, honnan hová szeretném eljuttatni a karaktert, miből mennyit szeretnék megmutatni, nehezen tudtam hozzákezdeni már csak azért, mert tudtam, mekkora súlya van ennek a pár oldalnak. Szerintem a legfontosabb egy regényben annak kezdése. Ott már nagyon sok dolog eldől, meglátszik, lényegében mesél az egész regényről.