És én elhittem

2020. szeptember 24., csütörtök
Sziasztok!

A mai bejegyzés témája érdekesen megoszlik az "írás" és a "lelkis" címke között. Amikor írásról beszélek, szeretek a lelki oldaláról is szót ejteni, mert imádom ezeket mély folyamatokat, és ha van egy jó téma, akkor nem tudok nem írni róla.
Ez a bejegyzés arról szól, milyen az, amikor elbizonytalanodsz - sőt, elbizonytalanítanak, amikor kevésnek érzed magad, amikor zokszó nélkül elhiszel mindent, ami igazából rombol és nem épít.
Vágjunk bele!

"Eddig, és nem tovább. Erővel kényszerítettem magam a fejezet végére, de több nem megy. Semmitmondó párbeszédek, unalmas stílus, klisés karakterek." - ezt a régi véleményt pár napja találtam meg az e-mail fiókomban. Megkerestem a választ is hozzá: megköszöntem az illető idejét, véleményét, és még el is hittem, miért rossz az írásom.
Utólag ennek több okát is látom.

Az első és legfontosabb - a kóros önbizalomhiány! Ezt egyszerűen a mai napig nem tudtam kinőni, pedig dolgoztam rajta. Persze mindenki bizonytalan az írásával kapcsolatban, pláne az íróvá válás hosszú folyamatának az elején, mindezek ellenére szeretni kell a szövegedet. Meg kell látni benne az erősségeidet, mert vannak azok is, még akkor is, ha a helyzet kilátástalannak tűnik.
(Amikor azt mondom, hogy szeresd a szövegedet és bízz magadban, nem a zseni-mítoszt erősítem. A kedvenc témába vágó cikkemet itt olvashatod #klikk. Inkább arra gondolok, hogy ha szereted, amit csinálsz, ne add fel, csak mert nem tartod magadat elég jónak.)

Ehhez szorosan kapcsolódik a második megállapítás - elhittem, amit a béta mondott, mert úgy prezentálta magát, hogy ő mindent tud. Ez egy irtózatosan veszélyes dolog, egyrészt azért, mert az ízlés bármit félre tud vinni, másrészt belepumpál az íróba egy olyan görcsöt, hogy nem vagyok jó, mert a tapasztaltabb, több tudással rendelkező másik fél ezt mondta.
Amikor a fenti véleményt kaptam, egy olyan helyzetben voltam, amiben nagyon nagy szükségem volt iránymutatásra, fejlődésre, szakmai visszajelzésre, ezért sokkal fogékonyabbá váltam a külső visszacsatolásokra. (A legjobb döntésemnek tartom, hogy akkor tovább kutattam fejlődési lehetőségek után, és rátaláltam az íróiskolára.)

Azóta már tudom, hogy senki sem tévedhetetlen. Nincs végtelen tudás, egyetemes recept, amitől működik vagy elbukik egy történet. Akárki is próbálja nekem beadni, hogy ő mindent is tud, és csak az a jó megoldás/út, amit ő támogat, már nem hiszem el. Ha valaki így akarja eladni magát, ott valami nem stimmel.
Ettől függetlenül a szakmai hozzáértés és alázat előtt a kalapom emelem. Minden kezdő író álma egy olyan szerkesztő, aki érti a szöveget és ugyanannyi energiát, törődést tesz bele, mint az író maga. Az ugyanis, akinek megvan a tudása hozzá, nem fog a földbe tiporni vagy kifordítani a stílusod.

Van plusz egy halmaz, aminek külön részt szánok. Léteznek olyan helyzetek, amikor az írónak az önbecsülését vagy a technikai tudását megpróbálják lenyomni a zsáner miatt, amiben ír. "Áh, te csak romantikust írsz, az semmi", és társai. Találkoztatok már vele? "Ez megint egy szerelmes-d*gós, azt meg bárki tud."

Azért emlegetem a romantikus zsánert, mert rengeteg támadást kap. Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy romantikust, YA-t, NA-t könnyű írni, hiszen abban iskola van, meg szerelem van, meg dráma van, meg szex van, és az smafu, ahhoz nem kell egy bizonyos szint, nem kell karakterábrázolás, nem kellenek eszközök, mert úgyis az a lényeg, hogy a főszereplők összejönnek-e.
Bezzeg krimit írni! Az már valami. Fantasyt még jobb! Sci-fit meg, na az az adu, ha sci-fit tudsz írni, mehetsz is a Valhallába, kiérdemelted.
... és van, aki ezt elhiszi. Van, aki kevesebbnek érzi magát, mert YA-t szeret írni. Van, aki nem meri felvállalni, hogy bolondul az NA sztorikért, mert az "gáz". Van, aki sosem írja meg azt a történetet, ami foglalkoztatja, mert lenézik érte.
Pedig... Nem vagy kevesebb! Egyáltalán nem a választott zsáneredtől leszel "jó" vagy "rossz", az legkevésbé sem határoz meg téged, és aki azt próbálja elhitetni veled, hogy kevesebb vagy, mert az ő ízlésébe nem fér bele az írásod, azzal nem érdemes foglalkozni. Mindig lesz, aki más zsánert kedvel, de soha nem lesz olyan, aki egymás alá-fölé rendelheti ezeket.

Legyetek bátrak! Írjátok meg AZT a történetet, ha örömöt okoz. Bármit lehet!

2 megjegyzés:

  1. Kezdők sosem tudják, kihez fordulhatnak. (Én sem.)
    Véletlenszerűen keresnek ismerős és ismeretlen bétaolvasókat, de alig találnak, mert környezetük még ebben is hasznot sejt...
    Amidőn az írók belefáradnak abba, hogy kikérjék mások véleményét, már nem kezdők. Valahogy így van szerintem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsolt!
      Köszönöm a hozzászólást!
      Ma már vannak fórumok, ahová fordulhatnak a kezdők. Szerencsére :) Több tanulási lehetőség, pályázat, béta- és írókör áll a rendelkezésünkre, mindenki talál neki valót.

      A kommented második felével nekem az a tapasztalatom, hogy a profi írók is kérnek véleményt, sőt szükségük is van rá, mert attól még, hogy profik, kell nekik szerkesztő :) Mindenkinek kell külső szem, mert egész egyszerűen az író nem tudja úgy látni a szövegét, mint egy másik fél. Semelyik író sem.

      Törlés