A lány, aki életet hazudik magának

2016. december 9., péntek
Furcsa dologra lettem figyelmes a Facebookon. Jó hely az, sok mindent látni ott. Például ott van A lány, akit én csak így emlegetek magamban. Nem tudom, ki lehet, de a sejtéseim megvannak.
Szerintem még nincs húsz éves.
Csendes lehet, visszahúzódó, elmélkedő típus.
Elfojtja a vágyait és a kreativitását.
Úgy érzi, hogy nem illik bele a környezetébe.
Ezért hát kitalált magának egy életet. Egy életet, ahol népszerű, az álommunkájával foglalkozik, és van egy álomvőlegénye - vagyis hát, most már férje, elméletileg. Ebben az életben minden tökéletes, fantasztikus, pont a helyén van. Ki ne álmodozott volna már ilyesmiről? A lány az „életének” fontos eseményeit a neten közli, általában szelfikkel tarkítva; egy arccal, ami nem az övé. És népszerű. Több százan kedvelik és kommentelik a képeit, gratulálnak az esküvőhöz, a babaváráshoz, a munkájához. Valódi, hús-vér emberek írnak szívecskéket az amerikai vlogger képeihez, A lánynak szánva kedves soraikat.
A mai bloggerek nagy része ezt csinálja. Kitalál egy hangzatos nevet, letölt egy képet egy szép lányról a weheartitről, ismerősnek jelöl ötszáz embert a neten, és aztán posztot ír, posztot ír, posztot ír... Nem ritkán a suliban, otthon történtekről, vicces álneveket aggatva a sztori szereplőire.
A net trükkös hely ebből a szempontból: könnyebb „barátokra” és „népszerűségre” szert tenni név nélkül, arc nélkül, áloméletet élve. És ezek a lányok a hétköznapokban titkolják az alternatív énjüket. Szégyellik a kreativitásukat. Feszélyezve érzik magukat, ha valaki mégis megtudja róluk, bloggerek, akik titokban regényeket írnak. Tudjátok, mi zavar a legjobban?
Hogy ebben nincs semmi szégyellnivaló. Talán a társadalom, vagy a suli hierarchiája kényszerít álarc mögé százakat, nem tudom. Csak azt tudom, hogy takargatni azt, ami számunkra fontos, amit élvezünk és szeretünk csinálni, nem valami kellemes dolog. Szeretnék egyszer egy olyan bloggerközösséget, ahol mindenki nyugodtan felvállalhatja a nevét és az arcát, a szégyen legapróbb szikrája nélkül. Ahol nem kell más lányok divatos fashion-fotóit használni ahhoz, hogy népszerűnek érezhessük magunkat. Ahol a Hajnik, Bettik, Zsófik is elegek ahhoz, hogy kivívják az olvasók szimpátiáját, nem kell Hope-nak és Skynak lenni hozzá.
Írok a dologról, mert nem tudok mást tenni. Hiszen írok, ha elmélkedni akarok, és írok, ha fáj valami. Írok, ha boldog vagyok, és akkor is, ha mondandóm van. Írok magamnak és írok nektek - és szerencsés vagyok, ha elolvassátok. Ez a bejegyzés most egy kicsit mindegyik egyszerre.

8 megjegyzés: