Na és te? Tudsz veszíteni?

2016. január 4., hétfő
"Veszteni tudni kell" - ezt már nyolcévesen megtanítják nekünk, egy Ki nevet a végén?-parti után. Akkor arra elég volt, hogy befogjam a számat, és ne követeljek visszavágót. De valahogy meg kell ezt érteni, nem? És nem olyan egyszerű rájönni, mi az ördögöt jelent.

Rájöttem valamire. Kétféle karaktert tudok megkülönböztetni - az elsőt, aki már megértette, mit jelent ez a kulcsmondat, és a másodikat, aki még nem. Az elsőt, aki a kudarc után befelé néz, és azt mondja: rendben van. A másodikat, aki a kudarc után kifelé tekint, és másokra mutogat. Ezért meg azért nem sikerült, mondja. És gyakran lenézi az elsőket.

Nem titkoltan szól a blog a saját életemről. Ha valami megtetszik - vagy nem tetszik -, megdöbbent vagy kérdéseket ébreszt, akkor írok róla. Ezúttal pedig ez a téma, mert sajnos mély nyomokat hagy bennem. Maradjunk az írás témakörében, hiszen a blognak, sőt az életemnek, van némi kapcsolata vele.

Vagyok elég bátor, hogy elismerjem, még nem vagyok olyan jó, mint amilyen lenni szeretnék. Vagyok elég elszánt, hogy tegyek is érte. (Talán már megszállott is.) Vagyok annyira az első kategória, hogy miután vesztettem, megkeressem az okát, és levonjam a következtetéseket. Erre tökéletes példa a tavalyi Aranymosás. Eljött, bíztam magamban, aztán pedig koppantam. Nagyot. Ma már tudom, hogy miért, és vállalom is. De soha nem jutott eszembe másokat hibáztatni érte. A kudarcom és a sikerem is tőlem függ, és az is, hogy ne viselkedjek úgy, mint egy sértett tinédzser.

Itt jön a képbe az, amivel kezdtem. Kiadáson gondolkoztok? Akkor fessetek magatokról komoly képet! Egy író elismeri a saját hibáit, törekszik a legjobbra, és nem mutogat másokra. Amit lát egy hétköznapi blogger, azt látja egy kiadó is. Elviseli a negatív véleményt, méghozzá emelt fővel. Nem kell mindennel egyetérteni. Viszont el kell fogadni, hogy másnak lehet negatív véleménye.

Elég egyértelmű dolgok ezek, nem?
Hát nem. Legalábbis nem mindenkinek, és ez szomorú. Hirtelen felindulásból most le kellett írnom. Ti mit gondoltok erről? Saját tapasztalatok?


3 megjegyzés:

  1. Mindenki gondolja alaposan meg, hogy mit szeretne. Ha nem csak a fiókjának akar írogatni, fogadja el, hogy vannak kritikák. Kritikán belül is vannak építő jellegű, és savazó. Ezeket meg kell tudni különböztetni, s el kell tudni fogadni. (S nem ártana elolvasni se, mert tudok olyanról, aki bizony tesz magasról a véleményekre, amióta könyve jelent meg, még egy véleményezést sem olvasott el.)
    Másképp nem megy. Valamint mielőtt beküldené bárhová is, vagy a magánkiadást választaná, legalább 3 személyt válasszon ki, akivel véleményezteti. Saját hibáinkat nem feltétlenül vesszük észre.

    Hobbiíróként és bloggerként mindkét oldalt ismerem már kicsit. Kaptam én is negatív kritikát, s bár piszok rosszul esett, nem haraptam le az illető fejét, mert megindokolta, hogy miért nem tetszett, illetve hogy mi volt szerinte a gond. Átnéztem, korrigáltam (igaza volt), s megköszöntem, hogy felhívta a figyelmemet a hibára.
    Ugyanakkor volt olyan is, hogy én írtam egy kritikát magyar kortárs író könyvéről, majd megkaptam, hogy kinek képzelem én magam, nem értek hozzá, szóval én csak ne írjak olyat, hogy az a mondat értelmetlen. Rajtam kívül írták még vagy százan, hogy az a mondat zavaró, semmi értelme nincs, végül mi lettünk tudatlan hülyének beállítva. Ezzel viszont csak azt érte el az illető, hogy több könyvét nem vettem a kezembe. Már nem is érdekel, hogy javult-e a stílusa.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen igazad van. Mindkét oldalnak felnőttnek kell lennie, és helyén kezelni a dolgot. Írók oldaláról ugyanúgy megvan ez, mint a savazó kritikaírótól. De ahogy te is írtad, meg kell látni a különbségeket. Fel kell ehhez nőni, és most látom, mekkora szakadékok vannak ezen a téren.

      Köszönöm a véleményed! :)

      Törlés
  2. Érdekes dolog a kritika és a vélemény témakör. Most maradnék azoknál a regényeknél, amik már átfutottak egy alapos szerkesztésen és egy igényes kiadó gondozásában jelentek meg. Személy szerint nem írok rossz kritikát egyetlen regényre sem, mert tudom mennyi munka, kitartás és szeretet van a háttérben, és ha egy könyv nem tetszik, akkor letudom annyival, hogy "pont most olyan élethelyzetben/hangulatban talált, ami nem illik az adott regényhez". Őszintén szólva néha csóválom is a fejem a savazások láttán. Persze véleményszabadság és minden... de mégis úgy fáj, hogy az emberek többsége nem veszi észre, hogyha 1000 emberből 980 imádta azt a könyvet, akkor talán nem arról van szó, hogy a könyv "szar", hanem hogy nem illik az illetőhöz a könyv. De a fentebb írtak tényleg csak az igényes regényekre vonatkoznak, más a helyzet a konstruktív kritikákkal. :)

    VálaszTörlés